Simon Réka
Ahogy a test, úgy a lélek is edzhető – ebben rejlik ereje.
Életünk során számos területen kell megállnunk a helyünket. Szeretnénk teljesíteni a munkában, jól működő párkapcsolatot fenntartani, karriert építeni, vagy egészséges életmódot folytatni és közben jól érezni magunkat. Előfordulhat hát, hogy olykor megakadunk, elveszítjük a motivációnkat, kimerülünk, elégedetlenek vagyunk.
Bármikor lehet támaszra szükségünk, hogy megküzdjünk kihívásainkkal. Abban hiszek, hogy mindenki képes önmaga legjobb változatává fejlődni. Hivatásom, hogy a hozzám fordulókat segítsem ebben és az életük feletti kontroll visszaszerzésében. Munkám során a célom, hogy támogatást nyújtsak többek között az önismeret, a magabiztosság és a személyiségfejlődés útján, hogy klienseim felismerjék a bennük rejlő egyedi lehetőségeket, az elvárásaik szabta limitációkat, és ezzel a tudással felvértezve indulhassanak meg az önmagukká válás és az önkiteljesedés felé. Emberközpontú szemléletben dolgozom, az ülések során biztonságos, elfogadó légkört, aktív figyelmet és empatikus hozzáállást nyújtok, hogy támogassam klienseim, és kísérőként legyek jelen a belső munkájuk során. Ugyanígy kognitív viselkedésterápiás, probléma és megoldásfókuszú módszereket, stresszkezelést és számos más technikát alkalmazok a problémák azonosítására és a megküzdés erősítésére.
Az ELTE-n diplomáztam pszichológusként, emellett coach képesítést is szereztem. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem sportpszichológiai szakpszichológus képzésén tanulok, ahol számos új szemléletmódot és módszert tanulok. Szerencsés vagyok, hogy a képzéseken szerzett új elméleti és gyakorlati tudást, valamint a több éves pszichológusi munkám során szerzett tapasztalataimat minden nap a szakmám szolgálatába állíthatom.
Sportpszichológiai szakpszichológus jelölt
Károli Gáspár Református Egyetem
Sportolóként mindig vágyam volt, hogy sportszakpszichológussá válhassak. A képzés során számos pszichológiai módszert tanulok a teljesítmény optimalizálására, célok állítására, motiváció fenntartására, a nyomás és a stressz kezelésére. Úgy vélem, minden ember teljesíteni hivatott hétköznapok tengerében, a teljesítmény pszichológiájának tudománya pedig megfelelő alap, hogy ebben segíthessem klienseimet.
Coach
Életöröm Kft.
A coaching folyamat során partnerként van jelen a segítő. A módszer alaptétele, hogy minden ember a saját életének mestere. Coachként az egyénben ott lévő erőforrások, lehetőségek, válaszok felismerésében segíthetek.
OH-kártya instruktor
OH-kártya alap workshop
A workshop során megismerkedtem az OH-kártyák módszerével.
Okleveles pszichológus
Eötvös Loránd Tudomány Egyetem
Az alap-és mesterképzést az Eötvös Loránd Tudomány Egyetemen végeztem el. Képzésem során megismerkedtem a pszichológia tudományával és annak különböző ágazataival, s kialakítottam érdeklődésem a pozitív pszichológia, az egzisztencialista nézőpont és a logoterápia irányába. Ezeken túl is minden területen – mint a klinikai patológiák, személyiség lélektan, traumák, krízisek kezelése – folyamatosan képzem magam, s alaposan építem be megszerzett tapasztalataim.
Pszichológus
Pszichogram
Egyéni pszichológiai tanácsadás a Pszichogram munkatársaként.
Pszichológus
EAP szolgáltató
Két és fél éve Munkavállaló Támogató Programban vagyok pszichológus. Munkám során krízishívások kezelésével, illetve számos különböző pszichológiai folyamat vezetésével foglalkozom (angol nyelven is). Az évek során rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, rengeteg helyzettel, kérdéssel, problémával találkozom, minden kliensemtől nagyon sokat tanulok.
Sportoló
TFSE
Életem során mindig versenyszerűen sportoltam. Az elmúlt 6 évben a Crossfit vált a fő sportágammá. A hazai élmezőnyben szerzett sikereim lehetőséget biztosítattak arra, hogy európai versenyeken hazámat több ízben is én képviseljem. A sport megtanított arra, hogyan kell küzdeni és kitartani, hogyan kell kiérdemelni a motivációt, hogyan kell kezelni a stresszt, hogy lehetővé váljon a legjobb teljesítmény leadása.
Szakújságíró
Mindset Pszichológia
A Mindset Pszichológia szakmai lapjába írtam pszichológiai témájú szakmai cikkeket. Ennek során úgy érzem széleskörű és alapos tudásra tettem szert amellett, hogy tágult az érdeklődési köröm.
HR gyakornok
Invitech Services Kft.
Évekig HR gyakornokként munkálkodtam, melynek során megismerkedtem a vállalati világgal és a szervezetek működésével.
Kliens visszajelzések
Kérdezzen kollégáinktól!
Szakember
bemutatkozó
Név: Simon Réka
Rendelő: BP. II. Frankel Leó út 49.
Központi telefon: + 36 30 877 3201
E-mail: simon.reka@pszichogram.hu
Szakterületmotiváció, önbizalom, életmód
Végzettségszakpszichológus jelölt, coach
Típus: pszichológus