Szerző: Dombi Annamária tanácsadó szakpszichológus
Miért olvassunk szépirodalmat?
Úgy gondolom, az életminőségünkhöz jelentősen hozzájárul, hogy mivel és hogyan töltjük a szabadidőnket. Az élettel járó stresszorokat, vagyis a stresszt kiváltó ingereket nem tudjuk elkerülni, de sokat tehetünk önmagunkért azzal, ha a kiváltott reakciókat tompítjuk, és nem hagyjuk, hogy túl sok negatív érzelem uralkodjon el rajtunk. Ez nem azt jelenti, hogy elhárítjuk a problémákat. Éppenséggel érzelmeink szabályozásával készülünk fel azoknak a megoldására vagy elfogadására. A testmozgás, kreatív alkotás mellett számos pozitív hatása van a szépirodalom fogyasztásának is.
Szépirodalmat olvasni jó és felszabadító.
Érzelmileg túltelítődött helyzetben, amikor még nem leltünk rá a megoldásra és az érzelmek feldolgozása folyamatban van, szükség lehet arra, hogy időlegesen eltereljük gondolatainkat. Egy letehetetlen regény ebben nagy segítség. Miközben olvasunk, a gondokat betesszük egy virtuális ládikóba, és amíg ott pihennek, mi olvasmányunk segítségével feltöltődünk.
Emellett fontos, hogy saját pszichológiai eszköztárunk részét képezze, hogy az érzelmeinket minél pontosabban felismerjük és kifejezzük. Az érzelmeket sokszor bennünk kavargó kibogozhatatlan sokféleségnek éljük meg. Önmagunk megértése szempontjából fontos, hogy nevet adjunk érzéseinknek, így sokkal könnyebben elmesélhetővé és megérthetővé válnak krízist kiváltó életeseményeink.
Az olvasás az empátia fejlesztésén keresztül az érzelmi intelligenciánkra is jó hatással van. Egy jól megírt szereplőn keresztül belelátunk egy másik ember gondolataiba, érzéseibe. Tőlünk távol álló személyiség esetében is megérthetjük, hogy mit, miért cselekszik. Ha pedig egy olvasókörhöz is csatlakozunk, közösen reflektálhatunk a hősök életútjára, összevethetjük azt sajátunkkal. Cecila Petterson kutatóként is kíváncsi volt arra, hogy pontosan milyen hatásokat fejt ki ránk, ha egy megfelelő vezető által irányított olvasókörhöz csatlakozunk. Kérdőíveket vett fel és interjúkat készítettek egy olvasóklub tagjaival, és kiderült, hogy a pozitív interakciók és az önbizalom emelkedése által jobbá vált a résztvevők pszichológiai jólléte. Ehhez nagyban hozzájárult a csoport megtartó ereje is.
Kutatások igazolják a szépirodalom gyógyító erejét.
Biztosan Ön is többször hallotta már, hogy pozitív hatása van a rendszeres versolvasásnak. A perzsa kultúrában nagyon fontos szerepe van az irodalomnak, és egy kontrollált kutatás során meg is vizsgálták a versolvasás hatásait. Kimutatták, hogy a heti kétszeri 60 perces versolvasás 8 alkalom elteltével emelte a gyerekek önbizalmát.
A szépirodalmon keresztül nyitottabbá válhatunk a világra azáltál, hogy megismerünk különböző kultúrákat, társadalmi csoportokat, életutakat. Fejlődhet a pszichológiai megküzdésünk is, hiszen számtalan – a miénktől akár gyökeresen eltérő, ám hatékony – problémamegoldási stratégiával találkozunk.
Önismereti utunkat egyengeti, hogy számtalan inspiráló hőssel találkozhatunk, akik nehéz élethelyezetekben jó példával szolgálhatnak.
Egyre elterjedtebb a biblioterápia irányzata is, ami az irodalom erejére épít. A szövegrészletek lehetőséget adnak arra, hogy a kliens megvizsgálja saját viszonyát hozzájuk. Felidézzen emlékeket élményeket. Szó sincs az iskolában sokak által nem kedvelt verselemzésről, itt a saját élményeken, kapcsolódásokon van a hangsúly.
Önnek mi a kedvenc regénye?
Ha még nem olvasta Edith Eva Eger: A döntés (2017) című művét, mindenképpen ajánlom!
Amennyiben kollégáinkhoz szeretne időpontot foglalni, ide kattintva van erre lehetősége.
Irodalom:
- Khatib, M., & Daftarifard, P. (2013). The Effect of Reading Poems on Learners’ Reading Motivation. Journal of Literature, Culture & Media Studies, 5.
- Kiss, A., Farkas, J. (2020). Érzelemszabályozás a gyakorlatban. Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
- Pettersson, C. (2018). Psychological well-being, improved self-confidence, and social capacity: bibliotherapy from a user perspective. Journal of Poetry Therapy, 31(2), 124–134.
- www. irodalomterapia.hu (2024.04.16.)