GÁL DÓRA

Pszichológus

Egyéni pszichológiai tanácsadás |

Minden ember egyedi, saját belső, összetett világgal és megannyi eltérő, igaznak vélt valósággal.

Az egyik legnagyobb bátorságot igénylő mozzanatnak tartom, amikor az ember felismeri, hogy segítségre van szüksége, majd segítséget kér. Munkám során megtiszteltetésnek élem meg, hogy kölcsönösen együttműködve, empátiával és megértéssel kísérhetem azt, aki felelősséget vállalva tetteiért úgy dönt, támogatást kér. A személyes fejlődés része, hogy az ember megtanul határt szabni és képviseli önmagát, ehhez pedig fontos lépés az egészséges önbecsülés és megfelelő kommunikációs formák alkalmazása. Ezekben a témákban és munkahelyi, magánéleti elakadásokkal várom a hozzám fordulókat.

Képzések, képesítések

Williams Életkészségek

Selye János Magyar Magatartástudományi és Magatartásorvoslási Társaság 

A képzés során tanultak által olyan készségek használatát sajátítottam el, melyek segítenek a belső feszültségek oldásában, a hatékony kommunikációban és a munkahelyi kihívásokra való felkészülésben. Ezáltal mindebben a klienseimet is aktívan tudom támogatni.

Asszertív Kommunikáció Tréning

Jekkel Tréning Betéti Társaság felnőttképző

A tréningen az asszertív kommunikációhoz szükséges alapokra tettem szert, amelyet a klienseimmel való munkában is alkalmazok.

Okleveles pszichológus

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Szervezet- és társadalompszichológia szakirányon szereztem ismereteim alapját az emberi viselkedésről és a mentális folyamatokról. Ebből adódóan fontosnak tartom, hogy egy-egy elakadásnál az élethelyzeteket összefüggések után kutatva tágabb kontextusba helyezve is szemléljem.

Viselkedéselemző

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Szakmám alapjait az alapképzésben eltöltött három év során fektettem le.

Szakmai tapasztalat

Pszichológus

Pszichogram

A Pszichogram munkatársaként egyéni pszichológiai tanácsadást végzek, mely során munkahelyi és magánéleti témákban, valamint online és személyes formában egyaránt lehet hozzám fordulni.

Szervezetfejlesztő tanácsadó, tréner

Szabadúszó

Szervezetfejlesztői munkám során számos tapasztalatot szereztem az elakadások és kihívások kezelésében, ami által hatékonyan tudok segíteni a nehézségekkel való megküzdésben. Egyéni tanácsadásban szem előtt tartom, hogy az ember egy összetett rendszer részét képezi, melynek figyelembe vétele olyan megoldáshoz vezethet el, ami az élet több területén is pozitív változást eredményezhet.

Pszichoedukáció

Mélylevegő Projekt

A Mélyvelegő Projekt vezetőségében szerzett tapasztalataim által széleskörű tudásra tettem szert mentális egészséghez kötődő elméleti és gyakorlati témákban, melyek segítenek abban, hogy klienseimet hatékonyan támogassam saját érzéseik és gondolataik elfogadásában, szabályozásában.

HR tanácsadó

Randstad Hungary

Az aktív figyelem és megértés központi szerepet játszottak munkám során, hogy az egyéni preferenciákat figyelembe véve a legmegfelelőbb pozíciót segítsek megtalálni jelöltjeim számára. Ezeket a készségeket minden egyes tanácsadási folyamatba magammal viszem, hogy a hozzám fordulókat is hatékonyan segíthessem az életükben és karrierjükben előre lépni.

Cikkek, publikációk

  1. Gál, D. & Csordás, G. (2024). A Job Crafting Skála magyar változata. Magyar Pszichológiai Szemle
  2. Gál, D. (2022). Meddig tart az empatikus vezető? [Interview by D. Takács]. Forbes.
  3. Gál, D., & Pető, D. (2022). Hogyan éljük túl az inflációs szorongást? [Interview by D. Takács]. Forbes.
  4. Gál, D. (2020). Koronavírus: Miért hiszünk az összeesküvés-elméletekben? Pszinapszis. Budapest.
  5. Mélylevegő Projekt. (2022). Öntöző. Libertine Könyvkiadó. Budapest.

Pszichológusaink kliensfogadási ideje

Minden hétköznap:

08:00-20:00
bejelentkezés alapján!

Kapcsolat

E-mail:

info@pszichogram.hu

Kapc

solat

Telefonszám:

+36 (30) 535 95 57

Kapcs

olat

Központi pszichológiai rendelő:

Frankel Leó út 49,
Budapest 1023